• +36-30 257-8454
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ambrus György

Ambrus György
Mesterszakács

Ambrus György 1984–1991 között a gyulai Aranykereszt Vendéglő főszakácsaként dolgozott, 1991–2001-ig a Kétegyházi Szakmunkásképző Intézet konyhavezetője volt, majd 2001–2011 között a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet hivatásos állományú konyhavezetője lett. A szakács mestervizsgát 2005-ben tette le, és ugyanabban az évben lett szakoktatója a Harruckern János Közoktatási Intézménynek is.

Az Erfurtban rendezett Szakács–Cukrász Olimpián 2008-ban egyéni aranyérmet szerzett, egy évvel később pedig a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség mester bizottsága által adományozott mesterszakács kinevezés tulajdonosa lett. A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség mester bizottságától 2010-ben zsűri plakettet kapott, ugyancsak 2010-ben Luxemburgban a Szakács-Cukrász Világbajnokságon csapatban lett ezüstérmes. A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség szakács alelnöke, 2012-ben a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség szakács válogatottjának csapatkapitánya, majd 2014-ben ugyanennek a csapatnak a managere. 2014-ben a szakács szakma magyarországi legrangosabb elismerésének számító Venesz József-díjat is átvehette, 2016- ban A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség A Gasztronómia Nagykövete címmel tünteti ki.. Jelenleg a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Kórház Élelmezési Osztályának Osztályvezetője

Ambrus György azonban nem csak kollégái és tanítványai előtt hiteles, hiszen fia, a szintén szakács Ambrus György Krisztián artisztikában (zöldség- és gyümölcsszobrászat) jeleskedik, és szerez édesapjához méltó elismeréseket. A 2014-ben kókuszzsírból készített 50 kg-os Toldi Miklós a bikával című alkotását a szakavatott zsűri aranyéremmel jutalmazta.

Közszöv © 2018. minden jog fenntartva! Készítette: Kaposi Balázs