• +36-30 257-8454
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
OKÉS 2016

OKÉS 2016

A közétkeztetők legnívósabb versenyének számító OKÉS-t, amely „Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” témában került megrendezésre az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND), valamint a Közétkeztetők, és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) szervezi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) támogatásával. A verseny célja, a hagyományos ízek megőrzése mellett a tradicionális ételek modernizálása, a mai kor követelményeihez igazítása. A csapatok előételből vagy levesből, főételből és desszertből álló, felnőtteknek szánt menü elkészítésével és tálalásával versenyeztek.

Az OKÉS 2016-os döntője február 19-én, a FEHOVA kiállítás keretein belül, minden eddiginél magasabb színvonalon került megrendezésre.

Nem csak a rendezés és a környezet, de a csapatok felkészültsége is magasra tette a mércét.
Az eseményről fényképes beszámolót készített a Dívány - Alapkonyha rovata, valamint az Oldalas Magazin is.

A KÖZSZÖV által is támogatott verseny 12 tagú zsűrijében szövetségünket Rózsás Anikó elnök képviselte.

 


Közszöv © 2018. minden jog fenntartva! Készítette: Kaposi Balázs