• +36-30 257-8454
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

KÖSZ 2019-2020 elődöntők 10.12-13.

A következetes, kitartó szakmai munka, az önzetlen és becsületes emberi magatartás hosszútávon megtérül. Ráadásul, ha tekintélyes szervezők, sok jó ember, sokakat támogató jó ügy érdekében lép, a siker nem lehet kérdéses. Persze az már más kérdés, hogy mindez mikorra kerül a tányérra, de reményeink szerint lassan-lassan, de eljut oda is. A versenynek több, a változást beindító üzenete van. A kezdeti csetlések és botlások emlékei mellett váltig állíthatom, hogy 2013-tól a fejlődés hatalmas. Az út, azonban még hosszú és göröngyös.
Igazolja mindezt a METRO Gasztro-Akadémián az elmúlt hétvégén lezajlott Közétkeztetési Szakácsversenyünk, a KÖSZ 2019-2020 első két elődöntője, mely megmozgatta a szakma elkötelezettjeit. Az elkötelezettek között elsőként a versenyzőket kell megemlíteni, akik bátortalanul, többnyire versenyzői rutin nélkül, de mégis bevállalták, akik megértették, hogy miközben ez egy verseny, az egész mégsem a versengésről, hanem a tanulásról, fejlődésről és a változtatásról szól. „Az út a cél!” Akik megnézik a fotókat, láthatják, hogy kiváló hangulatú, a szakmai fejlesztést és fejlődést támogató versenynapok vannak mögöttünk. Mindenki úgy ment haza, hogy töltődött és többen megígérték, hazaviszik ezt a hangulatot, ezt az érzést, amit csak átadni, tovább adni lehet, a fotókról  teéjes mértékben „nem jön át”.
Elképesztő érzés, az is, hogy hívásunkra páratlanul tekintélyes, önzetlen szakmai grémium állt fel a zsűriben, akiknek a szavait csillogó szemmel itták a versenyzők. Fizetségük a köszönetünk, mert természetes volt számukra, hogy a „köszönömért” vállalták! Fontos kihangsúlyozni, hogy nem kértek tiszteletdíjat, a versenyzőket a felkészülés során támogató szakmai mentorok sem, még a költségeik megtérítését is elutasították!
Az elődöntők folytatódnak és ugyanazon, a versenyhez méltó helyszínen, a Budaörsi Metro Gasztro-Akadémián november 9-én és 10-én lesznek, ahová minden érdeklődőt, fejlődni, változtatni vágyó közétkeztetőt sok szeretettel várunk, és amiről szintén beszámolunk.
Zoltai Anna és Némedi József

Közétkeztetési szakácsverseny 2019-2020 programtábla

forrás: NÉBIH

 


Közszöv © 2018. minden jog fenntartva! Készítette: Kaposi Balázs