A szakacsvereseny@kozszov.hu e-mali címre az indulási szándékot és az elérhetőség adatait kell jelezni ( csapatnév, versenyzők neve, konyha címe, csapatvezető telefonszáma, és e-mail elérhetőség) 2023. március 30-ig. Ezt követően a szervezők megküldik a nevezéshez szükséges egységes jelentkezési lapot és a nyersanyagnorma számításhoz szükséges adatalapot, melynek beküldési határideje május 30.
Már készülünk a jelentkezések fogadására, a mentorok felkérésére és a felkészülés indítására. Ebben a munkában idéntől versenytitkár, Szenczi-Cseh Júlia PhD segíti a munkánkat.
Juli három iskolás gyermek édesanyja, és élelmiszer-biztonsági szakember, gyakorlott szervező. Doktori védésében a növényvédőszer-maradék expozíció kérdéskörrel foglalkozott, dolgozott a közegészségügyben, a MéÉBIH-ben és a Nébih-ben. Évek óta tagja szövetségünknek, és szakmai tudásával, nemzetközi kitekintésével rendszeresen támogatja munkánkat, versenyünk fejlődését, küldetését és céljait ismeri.
A koordinációban folyamatosan kapcsolatot tart a versenyzőkkel, verseny szakmai vezetőjével, Némedi Józseffel, valamint a verseny szakmai támogatóival, mentorokkal, zsűritagokkal.
Kérdéseikkel forduljanak hozzá bizalommal:
Zoltai Anna elnök