Nébih ételmérgezés adatok 2018-2019
Hol érhetők el a Nébih ételmérgezésekkel kapcsolatos 2018-as és 2019-es adatai, és mik a mások számára hasznos tanulságok?
Hol érhetők el a Nébih ételmérgezésekkel kapcsolatos 2018-as és 2019-es adatai, és mik a mások számára hasznos tanulságok?
Fertőtlenítés, vagy dezinfekció a civilizált életforma fontos velejárója, a fertőző betegségek leküzdésben nélkülözhetetlen eszközünk.
Huszonhatan fertőződtek meg szalmonellával, többen kórházba kerültek, egy beteg pedig elhunyt négy évvel ezelőtt egy gyulai vendéglátóhely menüként készített zúzapörköltjétől, illetve annak köretétől. Az ügyészség társtettesként elkövetett, halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja az éttermet üzemeltető kft. ügyvezető nőjét és a vendéglátóhelyet irányító férfit. Az ügy előkészítő tárgyalását csütörtökön dr. Darók
Szakítva a korábbi évek hagyományos konferencia rendszerű gyakorlatával, kísérletként, a közvetlenebb kapcsolat és eredményesebb szakmai érdekképviselet miatt kerekasztal megbeszélést szervezünk. Ennek keretében az előadók program szerinti rövid előadása után a témában beszélgetést folytatunk a résztvevőkkel, akiktől pozitív és negatív tapasztalatok, kérdések, problémák felvetését várjuk szóban, vagy a kihelyezett „kérdésládában”. Az előadók felkészülését segíti, ha a